Római pápák idővonala

Római pápák idővonala
A római pápák idővonala tartalmazza a római katolikus egyházfőket, vagyis a pápákat, pontifikátusuk szerint időrendbe helyezve...
267 266 1
0 3 188
Készítette: Szigetvári Stefánia

II. Gyula pápa

1503. november 1. - 1513. február 21.
II. Gyula pápa

II. Gyula pápa (eredeti nevén: Giuliano della Rovere, Albisola, 1443. december 5. – Róma, 1513. február 21.) a 216. római pápa 1503-tól haláláig.

II. Gyula a reneszánsz korában regnáló egyházfők közül az egyik legismertebb. Neve hallatán Róma több mesterműve is eszünkbe juthat, hiszen ekkoriban vált az örök város a reneszánsz építészet és festészet vitathatatlan fővárosává. Bramante, Michelangelo, Raffaello mind megfordultak Gyula udvarában. A mindmáig fennmaradt csodás freskók és épületek mellett a pápa a krónikákban is jelentékeny nyomot hagyott. Tíz éves pontifikátusa során egy olyan ember foglalhatta el az egyház legfőbb hivatalát, aki hűvös kimértséggel, mesteri politikával érte el céljait. Gyula a botrányos életű Borgia pápához, a kapzsi, nagyravágyó, erkölcstelen és ravasz VI. Sándorhoz képest igazi szent volt. Erkölcsösségéről szinte már legendák szóltak, ebből a szempontból tehát ideális pápa lehetett volna. De ugyanakkor Gyula elsősorban hadvezér volt, azután államférfi és politikus és csak harmadsorban lehetett őt egyházi emberként említeni. Pontifikátusa tulajdonképpen ugyanazokra a célokra épült, mint amit a Borgiák akartak elérni. De Gyula sokkal kifinomultabb eszközökkel és nagyobb sikerrel tört utat maga előtt. Még a Cesare Borgiát példaképnek tekintő Machiavelli is elismerte a pápa sikereit. Pontifikátusa során érte el a Pápai állam történetének legnagyobb kiterjedését, ami elsősorban a Velencei Köztársaság rovására ment illetve a francia befolyás visszaszorulására. Hozzá kapcsolható a Svájci Gárda megalapítása, és ő hívta össze Lateránban az ötödik lateráni zsinatot, amely a reformáció előtti utolsó lehetőség lett volna a pápai udvarnak a reformokra és a változtatásokra.

1443. december 5-én született a Savonához közel fekvő Albisola városában, Giuliano della Rovere néven. Nagybátyja, a későbbi IV. Szixtusz pápa sokat foglalkozott unokaöccsével, és mindenképpen vissza akarta állítani a della Rovere család megkopott hírét és nemesi rangját. A vagyonszerzés legegyszerűbb formája akkoriban az egyházi pálya volt. Ezért Francesco belépett a ferencesek közé, majd hamarosan maga mellé vette unokaöccsét is, hogy a szerzetesek között tanuljon és fejlődjön.

Amikor nagybátyja 1471-ben elfoglalhatta a pápai trónt, a szerzetesi esküre már nem is volt többé szüksége. Giuliano egyházi karrierje ettől kezdve valósággal szárnyalt az egyházi hierarchiában. A pápai koronázás után szinte azonnal megkapta a franciaországi Carpentras püspöki székét, majd december 15-én Szixtusz a római San Pietro in Vincoli-templom bíborosává szentelte fel. Mindössze huszonnyolc évesen került be a bíborosi kollégiumba, de nagybátyja pontifikátusa alatt nem vállalt nagy diplomáciai feladatokat, és nem játszott nagy szerepet a kollégium életében. A kardinálisok között hamar kitűnt éles szónoklataival, ragyogó politikájával és meggyőző diplomáciájával. Giuliano igazi hatalma a bíborosi kollégiumon belül akkor vált nyilvánvalóvá, amikor nagybátyja, IV. Szixtusz 1484-ben meghalt. A konklávén Giuliano számára hamar érthetővé vált, hogy saját trónraemelkedése szinte lehetetlen. Ezért minden erejével igyekezett a vitát olyan irányba terelni, hogy egy olyan egyházfő kerüljön a pápai trónra, akit ő bábuként tud majd mozgatni. Kiváló érzékkel sikerült elérnie, hogy Cibò bíborost válasszák meg a trónra, aki VIII. Ince pápaként valójában Giuliano bíboros befolyása alatt irányította a Szentszék ügyeit. 1492-ben Ince meghalt, és Giuliano ismét indult a pápai trónért. De a konklávén komoly ellenfélre akadt, nevezetesen Rodrigo Borgiára, a későbbi VI. Sándorra. Giuliano Sándor pontifikátusa alatt legszívesebben Franciaországban élt vagy Észak-Itáliában. Amikor a Borgia pápa meghalt 1503-ban Giuliano bíboros végre nyugodt szívvel térhetett vissza Rómába, hogy újra harcba induljon a pápaságért a konklávén. De VI. Sándor hívei elég nagy erőre kaptak ahhoz, hogy a befolyásos della Rovere ne tudja megszerezni a tiarát. A beteg és idős Piccolomini kardinálist választották meg egyházfőnek, aki felvette a III. Piusz pápa uralkodói nevet. Giuliano Pius mindössze huszonhat napos regnálása alatt hihetetlenül megerősödött Ezért amikor a konklávé összeült Giuliano bíborosnak soha nem volt nagyobb esélye arra, hogy megválasszák a pápai trónra. Pius halála után az összeülő bíborosi kollégium a történelem leggyorsabb választása előtt állt. A céltudatos della Rovere bíboros már jó előre lefizetett mindenkit, és mindössze három ellenszavazat mellett 1503. november 1-jén alig pár órás tanácskozás után őt választották meg a pápai trónra, és Giuliano felvette a II. Gyula uralkodói nevet.

Amint hivatalosan megkoronázták és felszentelték, azonnal nekilátott birodalomépítő pontifikátusának. Gyula nem titkolta szándékait: a Borgiák útjain akart járni, de egyrészt a saját családjára támaszkodva, másrészt finomabb politikai és diplomáciai eszközökkel. Gyula mindenekelőtt megfosztotta hatalmától a Borgiákat.

Életre hívta a Szent Ligát. A franciák itáliai birtokai ellen irányuló szövetség tagja lett Velence és II. Ferdinánd Spanyolországa is. VIII. Henrik angol király is csatlakozott a ligához, és hamarosan a császár és a svájci kantonok is hasonlóképpen cselekedtek. A háború tehát 1511 végére kiteljesedett. A szövetséges seregek hatalmas vereségeket szenvedtek a franciáktól, amelyben nagy érdeme volt Gaston de Foix tábornoknak. De gyorsan megfordult a háború menete, amikor Foix-t halálos seb érte, a döntő csatában, amelyet 1512. április 11-én Ravenna mellett vívtak meg, és ahol végül a Szent Liga kerekedett felül. A francia csapatok az Alpok mögé húzódtak vissza, elvesztették Milánót és már csak Genova maradt XII. Lajos kezén Itáliában. Gyula újra bevonult Bolognába, és a Pápai Államhoz csatolta Pármát, Reggiót és Piacenzát. Firenzében pedig a pápa segítségével újra hatalomra kerülhettek a Mediciek.

Gyula idejében épült fel a reneszánsz Róma káprázatos kincsestára. Raffaello, Donato Bramante és Michelangelo is sokat dolgozott Gyula felkérésére. Ő maga rakta le a ma is látható Szent Péter-bazilika alapkövét. Gyula művészetpártolásának legnagyobb remekei azonban Michelangelo alkotásaihoz kötődnek. Az itáliai polihisztor elvállalta a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának átfestését. A korábban csillagokkal díszített mennyezetre Michelangelo festette meg világhírű alkotásait. Emellett Gyula őt bízta meg monumentális mauzóleumának megalkotásával is. II. Gyula síremléke Rómában a legismertebb műemlékek közé tartozik. A Mózest ábrázoló alkotás a San Pietro in Vincoli-templomban található, de az már téves képzet, hogy a szellemes michelangelói alkotás valóban a pápa nyughelye. Valójában az emlékmű 1545-ben készült el, jóval a pápa halála után, és az eredeti tervekhez képest jelentősen leegyszerűsítve. Gyulát a Szent Péter-bazilikában helyezték örök nyugalomra, de Róma 1527-es feldúlásakor a német zsoldosok szétzúzták a pápa sírját. Gyula pápa földi maradványait így ma a bazilika padlózatában kell keresnünk. E tényre egy egyszerű márványtábla figyelmeztet X. Kelemen pápa síremléke előtt.